Miért pont én?
“ Eszembe jutott, hogy akár meg is halhatok. Dühöt éreztem az elkeseredettség mellett. Miért pont én? Mi a bűnöm?
Hirtelen sok mindent találtam az életemben, viselkedésemben, cselekedeteimben, amelyekről egyszercsak azt gondoltam hibásak voltak, szégyenteljesek és ezért most megbűnhődöm.”
Vajon miért gondolják sokan betegségük kapcsán, hogy büntetést kaptak a hibásnak vélt cselekedeteikért?
Kinek mondjam el?
“Amikor a kezembe adták a leletet, mondtak néhány fontos információt, a további lépésekről, kezelésekről, tudnivalókról, de akkor szinte le volt bénulva az agyam.
Kijutva a kórházból, végigvettem magamban a családtagjaimat, barátaimat. Úgy döntöttem, hogy senki előtt sem fogom eltitkolni az emlőrákot. Vagy mégis?
El kell mondanom valakinek, nem bírok el ezzel egyedül. De kinek mondjam el?”
Valóban kinek lehet elmondani a bajt?
Ki az, aki valóban segíteni tud és támogatni képes és ki az, akit csak megterhel a kapott információ és a legjobb indulattal sem tud mit kezdeni vele. Így előfordul, hogy pont a betegnek – aki maga is éppen erősítésre szorulna -, kell támogatnia a hozzátartozóját. . “Nem mondtam el anyámnak, féltem őt, hogy nem bírná ki a szíve”
Elmondható-e a társnak, a férjnek, hogy emlőrákot diagnosztizáltak?
“ Amikor elmondtam neki, megkönnyebbültem. Jól esett, hogy hozzám bújt, nagyon közel voltunk egymáshoz. Éreztem a szeretetét, nem akart úgy csinálni, mintha csak egy apróság lenne, ami majd elmúlik. Nem mondott felszínes butaságokat, nem akart azonnal megvigasztalni sem és ez nekem mindennél jobb volt.”
Vannak, akik nem akarják elárulni társuknak, félve, hogy a szeretett férfi már nem úgy tekint majd a mellükre, mint egy kívánatos testrészre.
Természetesen egyéni döntések születnek, egyedi helyzetekben. Nincsenek általános szabályok, nem tudható előre, hogy az adott pillanatban ki hogyan reagál.
A nőiség megingására, ha csak időszakosan is, ugyanolyan gyász-folyamat a reakció, mint az egyéb veszteségekre. A magyar nyelv is kiválóan érzékelteti a gyászt: elvesztettem a mellem, meg kellett válnom nőiségem fontos részétől, megcsonkítottak, stb. A feldolgozását lehet segíteni az erről való kommunikációval.
Mi változott meg?
“Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyes szám harmadik személyben gondolkodom a mellemről. Mintha az a két domborulat, az nem is én lennék. Pedig a betegségem előtt egyek voltunk. Mióta tudom, hogy pusztító sejtszaporulat van benne, elidegenedtünk egymástól. Nem bírok azonosulni a saját melleimmel. Azt akartam, minél gyorsabban távolítsák el belőlem, úgy éreztem minden perc késlekedés a műtétig az életesélyeimet rontja. Sokszor hánytam is ebben az időszakban. Ez persze lehet, hogy csak a feszültségtől, stressztől volt, mert akkor még nem kaptam semmilyen kezelést.”
Sokan nem tudnak azonosulni saját testrészükkel, a mellükkel, amire addig esetleg még büszkék is voltak. Hirtelen idegennek ismerik fel és legszívesebben kilöknék magukból, miközben nagyon féltik is. Vajon jobb nem azonosulni egy hibás működéssel, vagy célszerűbb elfogadni és szeretni magunkat, akár a daganattal együtt is?
Olyan lehet ez, mint egy természetes immunválasz, amikor az immunsejtek, miután felismerik az idegent, a károst, az oda nem illőt, valamilyen módon kilökik, megölik, eliminálják. Mindezen folyamatot mentálisan végigcsinálni, ijesztő és szorongató lehet. Ebben is lehet segíteni kommunikációval.
Hogyan éljem túl?
“Csak annyit kérdezett: de ugye meg fogsz gyógyulni? Erre persze nem tudtam válaszolni. Hálás vagyok neki, mert végig mellettem volt és segített végigmennem azon a procedúrán, amelyet senki sem ismer, amíg egészséges.
Ezért döntöttem úgy, ha túlélem, megpróbálok segíteni azon betegtársaimnak, akik nem olyan szerencsések, mint én. A gyógyulás hosszú procedúrájának ismertetését, a különböző félelmek eloszlatását csak hiteles ember teheti meg. Én úgy érzem, az vagyok. És ha hihetek a kontroll vizsgálatok eredményeinek, akkor azt is kijelenthetem, hogy túléltem, meggyógyultam. “
A betegek többsége a betegséggel és a kezeléssel járó panaszok mellett, enyhe fokú, a pszichiátriai diagnózis kritériumát el nem érő érzelmi stresszt él át. A stresszt okozó körülmények negatívan hatnak az immunrendszer működésére is. Noha ez nem feltétlenül igényel pszichiátriai kezelést, a betegeknek szükségük lehet megfelelő pszichológiai vagy szociális beavatkozásra.
A szorongás, – amely egy „multifaktoriális, kellemetlen, pszichológiai (kognitív, magatartási, érzelmi), szociális és/vagy lelki természetű érzelmi élmény,- súlyossága széles skálán mozog és befolyásolhatja a rákkal és annak fizikális tüneteivel való eredményes megküzdést, valamint a kezelést.
Lelki problémái, kérdései esetén forduljon hozzánk: http://www.beszelgessunk.hu
