Másodvélemény

A radiológiai vizsgálatokról akkor javasolt másodvéleményt, másodleletezést kérni, amikor:

  • az elkészült vizsgálattal kapcsolatban kiegészítő kérdések merülnek fel a páciens vagy a kezelőorvosa részéről
  • magasan képzett, speciálisan az adott betegséggel vagy szervvel foglalkozó szakember aprólékos elemzése szükséges
  • ha a radiológiai lelet nem egyeztethető össze a klinikai képpel vagy a többi, korábbi vizsgálattal, esetleg ellentmondásos
  • ha a leletben leírtak (pl rosszindulatú daganat) súlyos következménnyel járnak (pl. csonkító műtét), és ezért a páciens vagy a kezelőorvos le kívánja ellenőrizni annak megállapításait

Mottó: “Több szem többet lát”

A GÉ-RAD Kft elsősorban onkológiai témájú radiológiai vizsgálatok másodvéleményezését vállalja, ezen belül kiemelten az emlőszűrési és diagnosztikai felvételek, leletek megítélését. 

 

Igazságügyi orvosszakértői vélemény

Igazságügyi orvosszakértői véleményt akkor kell kérni, amikor az egészségügyi intézmény vagy orvos által elvégzett tevékenységet hibásnak tartja a páciens vagy a kezelőorvos, illetve úgy vélik, hogy anyagi, erkölcsi vagy egészségi kárt okoztak a betegnek.

Egy per előkészítéséhez, elindítása előtt az esélyek felméréséhez lehet szükséges hivatalos végzettséggel rendelkező igazságügyi orvosszakértő radiológus megkeresése.

A GÉ-RAD Kft elsősorban onkológiai témájú radiológiai vizsgálatok igazságügyi szakértését vállalja, ezen belül kiemelten az emlőszűrési és diagnosztikai ellátások megítélését.